A Monopoly történetét és erdetét nagyon kevesen ismerik. Lizzie Magie neve egy a Monopoly alapjául szolgáló “The Landlord´s Game” fejlesztésével.
1932 egyik álmos estéjén, amikor a nagy gazdasági világválság még javában tartott, egy Charles Todd nevű philadelphiai üzletember és felesége, Olive, meghívták magukhoz barátaikat Charles és Esther Darrow-t, hogy egy új ingatlanos társasjátékot mutassanak be nekik. A két pár leült az asztal köré, lelkesen dobták a kockákkal a számokat, az egyes mezőkön lévő ingatlanokat felvásárolták, majd játékos társaiktól a bérleti díjat beszedték, hogy még több telket vásárolhassanak. Charles Todd örömmel konstatálta, hogy vedégeik mennyire élvezik ezt a társasjátékot. Valójában annyira érdekes volt ez a játék, hogy Darrowéknak adták azt, hogy hazavigyék és tovább játszhassanak vele. A játéknak nem volt hivatalos neve: nem dobozban árulták, hanem kézről, kézre járt. De mindenki „monopólium játéknak”, angolul „the monopoly game”-nek nevezte.
Más barátaikkal együtt még sokszor játszottak, a munkanélküli Charles Darrow a jaték megszállotjává vált, mígnem egyik nap Darrow arra kérte Charls Todd-ot, hogy írja le neki a játék szabályait. Charles nagyon meg volt lepődve, hogy barátja a játékszabályokat kéri tőle, igazából nem is tudta, hogy valahol le vannak-e azok írva, mert mindig elbeszélés alapján játszottak.
A játék szabályait valójában 1903-ban Washington DC-ben találta ki egy merész, progresszív hölgy, Elizabeth Magie. De az ő helyét a játék történetében Charles Darrow vette át évtizedekre. Ma már ismerjük a társasjáték igaz történetet, mégis majd 40 évvel ezelőttig élt Charles Darrow-mítosza inspiráló példaként az amerikai innovációról – nagy részben köszönhetően a Monopoly kiadójának és magának Charles Darrow-nak. Miután Darow eladta a játék egy verzióját a Parker Brothers-nek, és a Monopoly fenomenális sikerré vált, amivel Darrow valószínűleg milliókat keresett, sokan kérdezték, hogy mégis hogyan találta ki ezt a nagyszerű játékot? Igazán jó magyarázatot sose tudott adni.
Menjünk vissza az időben majd 30 évet. Elizabeth Magie, barátainak csak Lizzie, egy egyszerű gyorsírónő a saját bőrén érezte a társadalomban uralkodó óriási különbségeket, aminek okaira és következményeire egy egyszerű társasjátékban próbálta felhívni a külöböző társadalmi rétegek figyelmét.
A játékot munka után, otthon tervezte, egyedül. Éjszakába nyúlóan rajzolta újra és újra a játéktáblát, gondolta újra és újra a játékszabályokat. Igazából amit szeretett volna, hogy a játék reflektálja egyedi politikai nézeteit.
Lizzie skót bevándorlók leszármazottja volt, sápadt bőrrel, decens állkapoccsal és jó munkamorállal. Akkoriban még nem volt házas, és korától eltérő eszmékkel rendelkező, kissé szokatlan nő volt. Még ennél is szokatlanabb azonban az volt, hogy volt a saját birtoka, amire ő takarította meg a pénzt és megvásárolhatta otthonát, egy több hektáros telken.
Prince George megyében, Washingtoni DC-hez közel élt, ahol a szomszédai között volt egy tejárus, egy házalló árús, tengerész, ács és zenész. Lizzie-nek volt egy bérlője is, egy színész, ill. egy női cselédje is. Intenzív politikai életet folytatott, és a munka utáni estéken órákat adott politikai nézeteiről. De nem ért el elegendő embert. Ezért egy új „médiumra” volt szüksége – valamire, ami interaktív és kreatív.
A 20. század elején a társasjátékok egyre népszerűbbekké váltak a középosztályban. Egyre több játékfejlesztő ismerte fel, hogy a társasjáték nemcsak szórakozás, hanem kommunikációs eszköz is. Lizzie is rájött, ha több embert akar elérni politikai nézeteivel, még több emberrel kell megismertetnie a társasjátékát. Ezért nyílvánosan is hírdette, beszélt a játékáról, amit „The Landlord’s Game” név alatt említett. A landlord ebben az esetben a háziúr, vagy főbérlő kifejezést jelenti. (A későbbiekben csak Landlord’s Game néven fogom említeni a társasjátékot.)
„Ez a jelenlegi földbirtokolási rendszer gyakorlati bemutatása annak szokásos eredményeivel és következményeivel együtt” – írta egy politikai magazinban Lizzie Magie. „ Hívhatnánk akár az „Élet játékának” is, mivel a siker és a kudarc minden elemét tartalmazza a való világból, és a cél ugyanaz, mint ami általában az emberek (élet)célja, vagyis a vagyon felhalmozása.”
A Landlord’s Game-ben volt játékpénz, tulajdonjog, telek, ház, minden, amit a valós életben is meg lehet vásárolni és tulajdonolni lehet. A játékosok kölcsönt vehettek pénzt fel a banktól, vagy egymástól, és adókat kellett fizetniük. A szokásos lineáris játékmenetet megtörte azzal, hogy a pálya ellentétes sarkaiban lévő mezőkre lehetett visszalépni. Az egyik sarokban volt a Szegényház és a Közpark, az ezzel szemben lévő sarokban pedig a Börtön mező volt. Egy másik sarokban a földgömböt ábrázolták, valamint Lizzie politikai eszményképét, Henry George közgazdászt, akinek gondolotai a Landlord’s Game-et is inspirálták, vagyis az anyaföldből származó javak megadóztatása.
A játékban még száz évvel a kitalálása után is rajta maradt a „GO TO JAIL” mező, vagyis a menj börtönbe mező.
Lizzie kilenc téglalap alakú mezőt rajzolt a játéktábla minden egyes oldalára a sarkokban található nagyobb mezők közé. minden oldalon volt egy vasútállomás is.
A szükségletek mezők olyan termékeket kínáltak, mint kenyér, vagy szállás, a Franchise terek pedig olyan szolgáltatásokat, mint a víz és világítás. Amint a játékosok körbementek a játéktáblán, dolgoztak, amiért bért kaptak. Minden alkalommal, amikor a játékosok átmentek a „Földanya” mezőn, 100 dollár bért kaptak. Azon játékosok, akiknek elfogyott a pénze, a Szegényházba kerültek. .
A birtokháborító játékost börtönbe küldték, és szerencsétlennek addig kellett a börtönben maradnia, amíg le nem ülte büntetését (a dobókockákkal két azonos számot dobtak), vagy meg nem fizette az 50 dolláros bírságot. Lizzie fontosnak tartotta a játékmenetben azokat a részeket, amikor valaki börtönbe került, mivel a többi játékos ekkor több mindent tudott megvásárolni, vagy keresni, amiből a börtönben ülő kimaradt, ez viszont a többi játékosnak jó szórakozást jelentett és még élvezetesebbé tette a játékot.
A Landlord’s Game már a kezdet kezdetén a versenyzést, mint természetes emberi ösztön próbálta megragadni. Meglepő módon Lizzie két különböző játékszabályt alkotott: egy monopóliumelleneset, amelyben mindenkit megjutalmaztak a (köz)vagyon megteremtésekor, és egy olyat, amelynek célja a monopóliumok létrehozása és az ellenfelek tönkretétele volt. Hiába próbálta meg Lizzie a kétféle világnézetet egy játékba ötvözni és rámutatni egyik vagy másik jó és rossz oldalára, akarata ellenére a monopolista játékszabály lett az, ami nagyobb érdeklődésnek örvend még mindig!
Lizzie több évnyi fejlesztést követően 1903. március 23-án lépett be az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalába, hogy a Landlord’s Game-t szabadalmaztassa, amit 1904-ben meg is kapott (U.S. Patent 748,626). Két évvel később kiadta a játékot a New York-i székhelyű Economic Game Company-val. A játék, nem meglepő módon, először a baloldali értelmiségiek körében vált népszerűvé, valamint a felsőoktatási kampuszokon. Ez a népszerűség csak növekedett az elkövetkező három évtizedben, végül eljutott Atlantic City lalkosaihoz is, ahonnan már csak egy lépés volt, hogy eljusson Charles Darrow-hoz.
A társasjáték, amelyet Darrow bemutatott a Parker Brothers-nek, azóta már több százmillió példányban került értékesítésre világszerte. Charles Darrow a Monopoly-t a saját találmányának tartotta, élete során ezért a Parker Brothers-től jutalékot is kapott. Lizzie Magie évtizedekre feledésbe merült, a játék kitalálásában betöltött fontos szerepét szinte senki nem ismerte.
Lizzie-nek a Parker Brothers is fizetett. Amikor a játékot az 1930-as évek közepén a cég bevezett a piacra, a jogai és piaca védelme érdekében a társaság felvásárolta a többi hasonló típusú játék jogait. A Landlord’s Game szabadalma és két másik játékötletére Lizzie állítólag 500 dollárt kapott. Jogdíjat a Parker Brothers a későbbielben nem fizetett Lizzie Magie-nak az eladások után.
Lizzie kezdetben nem gyanította a játékjogok megvásárlásának valódi okát. Amikor a Parker Brothers-től a Landlord’s Game egyik verziójának a prototípusa megérkezett Lizzie otthonába, Arlingtonba, kimondhatatlanul örült. Foster Parkernek küldött levélben a következőket írta: a játék megérkezése óta „öröm van a szívemben”.
Végül azonban a keserű igazság elérte Lizzie-t is, aminek okán nyilvánosan is nemtetszésének adott hangot. 1936 januárjában interjút adott a Washington Postnak és a -nak. A Washington Evening Star cikkéhez közölt képen a kezében tartotta a Landlord’s Game játéktábláját és előtte az asztalon volt egy másik játék, aminek közepére vastag, nagy betűkkel, a MONOPOLY szót nyomtatták – a már jól ismert „Darrow” játéktábla volt az, frissen a Parker Brothers dobozából kicsomagolva. A riporter által megörökített Lizzie-kép nem is lehetne egyértelműbb. Lizzie dühös volt, sértett és bosszúra vágyott a Parker Brothers társasággal szemben. Úgy érezte, hogy a Parker Brothers ellopta legkelendőbb ötletét. A Parker Brothersnek joga lehet az 1924-ben szabadalmaztatott Landlord’s Game-hez, de nem mondták el az 1904-be visszavezethető eredeti játék létrejöttének történetét, vagy azt, hogy a játék évtizedek óta más néven, de hozáférhető.
Az Evening Star újságírója szerint Lizzie eredeti játéka sose volt olyan népszerű, mint a Charles B. Darrow által leporolt és felfrissített változat.Továbá megjegyzi, hogy tavaly augusztusban egy nagy gyártócég vette át a játék fejlesztései és szabadalmi jogait
Lizzie felháborodása ellenére a másik két játék, amelyet a Parker Brothersnek eladott, a King’s Men és a Bargain Day még kisebb nyilvánosságot kapott, mint a Landlord’s Game újabb, Parker Brothers által kiadott verziója.
Lizzie Magie 1948-ban halt meg, utódok nélküli özvegyként, akinek még csak a sírköve sem említette társasjáték találmányát. Utolsó munkahelye az Egyesült Államok Oktatási Irodájában volt, ahol kollégái csak idős gépíróként ismerték őt, aki társasjátékok feltalálásáról beszélt.
Ahogy Charles Darrow élvezte a játék feltalálásáért járó sikert, Lizzie Magie szerepe a Monopoly feltalálásában egyre jobban feledésbe merült. 1974-ben Ralph Anspach, egy baloldali akadémikus, akit a Parker Brothers perelt egy Monoply-ellenes játéka miatt, a tárgyalások miatti kutatása során megismerte Lizzie Magie történetét, és igyekezett aláásni a Parker Brothers szellemi tulajdonhoz fűződő szerepét. Az ügy 1979-ig tartott, amiben végül Anspach bizonyította Magie létfontosságú szerepét a játék történetében, ill. egy rendkívüli nagy Lizzie Magie archívumot hozott létre. A későbbiekben Anspach tovább használhatta az Anti-monopoly játéknevet, majd a történetről egy könyvet is írt.
A Hasbro, amelynek a Parker Brothers most egy leányvállalata, még mindíg tagadja, hogy a játékot Lizzie Magie találta volna fel, az eredeti fejlesztőnek még mindig Darrow-t adják meg.
A történet érdekessége, hogy Darrow az amerikai álmot szimbolizálja, lehet hogy nem ő találta ki a játékot, de ő volt az, aki olyan történetet adott hozzá, ami eladhatóvá tette azt és már évtizedek óta az egyik, ha nem a legismertebb társasjátékká tette a Monopoly-t, amit kontinenstől függetlenül mindenki örömmel játszik még mindig.
A fenti írás alapjául Mary Pilon: The secret history of Monopoly: the capitalist board game’s leftwing origins, ill. a The Secret History of How Monopoly Was Originally an Anti-Capitalist Game és Monopoly’s Inventor: The Progressive Who Didn’t Pass ‘Go’ c. cikkei szolgáltak.
Az ötletet az adta, hogy sikerült megvásárolnom egy 80-as évekbeli német kiadását a játéknak.